2017-05

Hol szorít a cipő!

Első rész

 

A Békéltető Testületi eljárás során gyakori, hogy a fogyasztó cipő szavatossági üggyel kapcsolatban keresi az igazát. Nézzük mire is kell(ene) figyelnünk cipővásárláskor.

Azt gondolnánk cipőt vásárolni egyszerű, de nem így van. Az alábbiakat ajánlom, hogy vegyék figyelembe mielőtt a kasszánál kifizetnék a kiválasztott lábbelit.

  • lehetőleg délután menjünk cipőt vásárolni. A nap folyamán ugyanis a láb mérete egy kicsit megnő, s így a délután vásárolt cipő biztosan kényelmes lesz a nap bármely szakában.
  • Mindkét lábra próbáljuk fel a kiválasztott cipőt, mert előfordulhat, hogy az egyik valamivel nagyobb, mint a másik. Ügyeljünk arra, hogy zárt cipőben ne érjen végig a láb, hisz ez amellett, hogy kényelmetlen lehet, nem megfelelő illeszkedés esetén a lábbeli belső felületének károsodásához is vezethet.
  • A felpróbált cipőben mindig járkáljunk egy kicsit. Figyeljük meg, hogy lépéskor nem nyomja-e lábujjainkat a cipő eleje, nem tör-e, szorít-e valahol.
  • Ne válasszunk túl szűk orrú cipőt. Ha szűk a cipő orra, akkor a lábujjak összetorlódnak, emiatt a középső ujj irányába tolódik minden ujj, ami kedvez a bütyök kialakulásának.
  • Ne válasszunk túl merev talpú lábbelit se. Ha ugyanis túl merev a cipő talpa, akkor viselése megváltoztatja a lábizmok dinamikáját, ehhez pedig egész testünknek alkalmazkodnia kell.
  • Lehetőleg csak természetes anyagú, jól szellőző lábbelit válasszunk.
  • A szandálok nagyon vékony pántjai hosszabb viselés esetén szoríthatják a bokát vagy a lábujjakat, rontva a végtagok keringését.

Lábunk elsődleges feladata, hogy megfelelő, rugalmas alátámasztást biztosítson, és egyensúlyban tartsa egész testünket, akár egy helyben állunk, akár sétálunk vagy futunk. Ehhez kifinomult felépítésre van szükség, nem véletlen, hogy egész testünket figyelembe véve lábunk rendelkezik az egyik legkomplexebb szerkezettel: 26 fő csont, 33 ízület, 19 izom és ín, továbbá 107 ízületi szalag alkotja.

Figyeljünk oda, hogy a cipő gyártó általi rendeltetése megegyezzen az általunk óhajtott céllal, amikor a cipőt hordani szeretnénk. Ne essünk áldozatául a divatnak. A lábbelik sokféle változatban, modellkialakításban kerülnek forgalomba, csoportosítani azonban a viseletük körülményei alapján lehet őket. A rendszeres használatú lábbelikhez a tavaszi, őszi, nyári és téli lábbeli típusokat soroljuk, amely az évszakra utaló rendeltetési célt is tükrözi.

Az alkalomszerű viseletű lábbelik csoportjai a következőképp alakulnak:

– alkalmi lábbelik

– szabadidő-lábbelik

– sportlábbelik

– papucsok

Vásárlásnál nézzük meg a dobozon vagy a használati utasításon, hogy a lábbelit arra a célra gyártották-e amilyen célra szánjuk. Később a reklamációnál ennek jelentősége lehet, hisz egy tavaszi cipőt, ha télen viselünk, és az a hóban beázik, tönkremegy, hiába akarunk élni szavatossági jogainkkal, a lábbelit nem rendeltetésének megfelelően használtuk. •      Jogszabály írja elő, hogy a lábbelihez tartozó címkén tájékoztatni kell a vásárlót a termék rendeltetéséről, az anyag-összetételről, illetve a használati és kezelési szempontból lényeges jellemzőkről. Ezek a jellemzők megadhatók szöveges illetve jelképes jelöléssel is. Követeljük meg, hogy az eladó jelölje meg a használati utasításon, hogy milyen célú és anyag-összetételű cipőt vásároltunk.

A lábbeli élettartamát befolyásolja a viselés mellett a rendszeres ápolás és tisztítás, ezért fontos, hogy a kezelési útmutatóban leírtaknak megfelelően ápoljuk lábbelinket.

Ha a fent leírtakat betartva indulunk vásárolni, remélhetőleg kevesebb kellemetlenségben lesz részünk a vásárlást követően. Következő számban azt tárgyaljuk meg milyen szavatossági jogaink vannak, és hogyan gyakorolhatjuk azokat.

 

Görömbeiné dr. Balmaz Katalin

békéltető testület elnöke